KIÁLLÍTOTT ALKOTÁSOK

A kiállításon szereplő portrék válogatása alkalmi, és nem szigorúan muzeológiai mércék alapján történt. Ez alkalommal ugyanis csak azok a művek kerülnek bemutatásra az óbecsei Városi Múzeum gyűjteményéből, amelyek aránylag jó állapotban vannak, és nem volt szükség konzerválási eljárások alkalmazására – a kiállításon szereplő képek között sajnos nem szerepel Than Mór egyetlenegy eredeti műve sem. A híres festőművész 1828-ban született Óbecsén, és tulajdonképpen elsősorban történelmi és vallási témájú alkotásai által tett szert hírnévre, időnként azonban igazán kiváló portrékat is festett. Itt csak az e műfajban készült ismertebb műveit említjük: Ferenc József császár portréja, Liszt Ferenc zeneszerző és Deák Ferenc portréi, illetve néhány igen sikeres önarckép. Ami Szerbia egészét illeti, a szabadkai Városi Múzeumban található Mária Terézia arcképe, a Vajdasági Múzeumban pedig az Ismeretlen magyar mágnás portréja, a zombori Városi Múzeumban Ilona királyné portréja, a Matica Srpska Képtárában pedig Tököli Száva portréja. Ami a vallási témájú műveket illeti, Than Mór, a szülőváros, Óbecse templomai mellett festett oltárképeket más bácskai katolikus templomok számára is. Az óbecsei belvárosi templomban található Mária mennybemenetele és Szent János a kis Jézussal a karján, a felsővárosi katolikus templomban Szent Antal Krisztussal és a Szűzanya mennybemenetele, a temető kápolnában pedig a Végítélet és Szent Mihály Arkangyal, a szenttamási templomban – Szent Tamás és minden szentek, Kishegyesen – Szent József Krisztussal.

Tekintettel a kiállítás céljára és indíttatására, fontos külön kiemelni Tököli Száva portréját, aki nemes, hazafi és nagylelkű adakozó is volt egyben. A portré megtekinthető az újvidéki Matica Srpska Képtárában. Igazán reprezentatív, méreteit tekintve pedig igen impozáns (159 х 238 cm), 1861-ben készült Pesten, abban az időben, amikor Than Mór már jó ideje nem tartózkodott Óbecsén. A portrét Tököli Száva születésének évfordulója alkalmából rendelték, és mivel az ünnepi rendezvénysorozat politikai célja a magyar-szerb barátság bemutatása, a Matica a kép megfestésével az akkor már hírneves magyar festőt bízta meg. A festő kiválasztása mellett szólt az a tény is, hogy Than Mór részt vett az 1848-49-es szabadságharcban, és több csatajelenetet megörökített, 1852-től a bécsi Művészeti Akadémia, majd Karl Rahl magániskolájának tanulója volt, amely a szerb festők körében is nagy népszerűségnek örvendett.

Az óbecsei Városi Múzeum művészeti gyűjteményében mintegy hatvan portrét őriznek, amelyek különböző módon kerültek be a kollekcióba – legtöbbször magánkézből felvásárlás útján, vagy ajándék gyanánt, de arra is volt példa, hogy más intézménytől vették át őket, olyanoktól, amelyek nem foglalkoztak múzeumi tevékenységgel. A legrégebbi portrék a 19. század elejéről származnak, míg a legújabbak a 20. század harmincas éveiből, nem számítva azokat, amelyek kortárs műalkotások közé sorolhatók. Habár ez még nem történt meg, de a portrék nyugodtan besorolhatók egy különálló egységbe, jellemző tematikájuk és ikonográfiájuk, illetve természetes kötődésük miatt viszonylag ismert személyek iránt, akik más-más módon kapcsolódnak Óbecse város történelméhez.

Tekintettel az egyes műveknek a gyűjtemény egészéhez fűződő viszonyára, a festmények e csoportja kaotikusnak és töredékesnek tűnhet, ami megfelel a valóságnak. Történelmi szempontból nyugtalan és viharos időszak volt ez, ezért - valamint a művek keletkezésének topográfiáját is szem előtt tartva – nem várható el különösebb stabilitás és alkotói folytonosság, ami a képzőművészetnek ezen ágát illeti. Csak a megőrzött források tüzetes tanulmányozása, és néhány szerencsés körülmény közrejátszása által - amennyiben a történelmi valóság egybeesik a művészettörténeti valósággal - alkothatnánk kicsit teljesebb képet az alkotók és megrendelők, a történelmi háttér és maga a mű közötti viszonyról, illetve mindent egybevéve mindazokról a viszonyokról, amelyek oly fontosak minden egyes festő ars poetica-jának meghatározásakor.

Portrét – néhány szociológiai, kronológiai vagy stílusbeli szempontból kivételt képező esettől eltekintve – olyan személyek rendeltek, akik magukat, vagy valamely közeli hozzátartozójukat szerették volna megörökíteni ily módon, ezeket a portrékat saját otthonukban őrizték és "állították ki", vagyis olyan intim környezetben, amely sosem szolgált, és nem is felelt meg volna arra a célra, hogy a szélesebb nézőközönség elé tárja a festményeket. Létezett még egy fontos társadalmi körülmény, amely lehetővé tette viszonylag nagyszámú portré létrejöttét. A 19-20. században Magyarországon – amelyhez 1918-ig Óbecse is tartozott - a helyi politikai és egyéb elit, időről-időre, különleges alkalmakkor megrendelte kitüntetett kortársak és korábban élt jeles személyek portréit, amelyeket jól bevett szokás szerint a községi épületekben állítottak ki, mint valamiféle hivatalos portrékat. Ugyanis, a 19. században a helyi intézmények, egyesületek és szervezetek – mint amilyenek a térségi szervezetek, városi képviselő testületek és klubok - tevékenységének egyik központi tényezője volt, hogy azzal tisztelegtek a helyi elit vezető tagjai előtt, hogy megrendelték a portréikat, majd a helyi adminisztráció reprezentatív helyiségeiben állították ki őket, leggyakrabban a hivatalos fogadások színhelyéül szolgáló termekben. Ez a gyakorlat a tisztelet és köszönet kifejezésére szolgált mindazon személyek iránt, akik a múltban vagy az adott korban éltek, és érdemlegesnek tartották őket erre a megtiszteltetésre. Gyakran ezek a személyek a helybéli közösségen kívül álltak, mégis tisztelettel adóztak előttük a 19. századi nemzeti mozgalmak során kifejtett tevékenységük miatt, így a megrendelők egyúttal maguk is tanúbizonyságot tettek politikai nézeteikről. A falakon lógó festmények nem csupán dekorációként szolgáltak – ezek a portré képtárak a helyi közösségek egyfajta bemutatkozását jelentették; sőt, amikor valamely portrét először állították ki, rendszerint fényes ünnepség keretein belül került bemutatásra. Ezeknek a reprezentatív portréknak két csoportja van: az első csoportba tartoznak azok a portrék, amelyek valamilyen politikai hatalommal rendelkező személyt ábrázolnak, mint amilyenek a császár vagy a császári család tagjainak portréi, mint a központi, abszolút hatalom birtokosait megszemélyesítő alkotások, a másik csoportba tartoznak a helyi vezetők, kiválóságok és nemesek portréi.

Bárhol is voltak, bárki tulajdonában, és bármilyen történelmi sors jutott ki nekik, a portréknak egy kisebb része végül bekerült a múzeum művészeti gyűjteményébe, és ez a körülmény híven példázza az elmozdítható képzőművészeti alkotások sorsát bárhol a világban. Fontos tény, amikor erről a különleges műfajról és az óbecsei Városi Múzeumban időrendi sorrendbe szedett kiállítási anyagról van szó, hogy a múlt század hatvanas évei közepén, mintegy tíz évvel az alapítást követően, jelentős változás történt a képzőművészeti tárlat profilját és struktúráját illetően, amikoris egy képtári gyűjtemény tipikus múzeumi jellemzőket öltött magára. Akkor kezdődött meg a régi képzőművészeti remekművek gyűjtése és megőrzése, főként olyan festők munkáinak egybegyűjtése, akik valamilyen módon kötődnek Óbecséhez, vagy a kép tematikája volt olyan, hogy megengedett bizonyos szűkebb értelemben vett múzeumi besorolást. Főként a 20. század 60-70-es éveiben, de egészen a közelmúltig is, a múzeumi gyűjteménybe bekerült több régi festő műve, ezek között meglehetősen sok portré, főleg a 19. századból illetve a 20. század első feléből. E műfaj képeit olykor Óbecse és környékének lakossága adományozta a múzeumnak, de gyakrabban fordult elő, hogy a leszármazottaktól vásárolták fel őket, akik az idő távlatából, anyagi nehézségek közepette, vagy ki tudja mi más okból többé nem éreztek szorosabb érzelmi kötődést a portrékon ábrázolt személyek iránt, tehát nem volt többé okuk, hogy otthonaikban őrizzék őket. A portrék nagyobb részét most először állítják ki a nagyközönség előtt.

mgr. Radoslav Mihailović,
művészettörténész, múzeumi kurátor
2013. április